1. sikertörténet

Dóri

Az én történetem tipikusan indult, hisztis vagyok, mondták, mindenkinek fáj, mondták, úgy kellett még egy ultrahangért is könyörögnöm, mert nem voltunk soha gazdagok, nem tudtam magánrendelésre menni.

Hét évet szenvedtem, mire valaki megkönyörült rajtam, de akkor már csecsemőfej nagyságú ciszta volt a hasamban, akkora, hogy konkrétan terhesnek néztem ki.

28 éves voltam még csak, és az orvos ordibált velem, miért csak most jöttem, pedig  előző nap ugyanezen az ügyeleten voltam és hazazavartak vizsgálat nélkül, mondván hogy csak valamitől felpuffadt a hasam.

Ekkor viszont nem is engedtek haza, nagyműtétem lett másnap reggel, azt hittem csak álmodom, nem velem történik.

A műtét nem volt komplikációmentes, zacskóval az oldalamon ébredtem.

Annyira kiborultam, el sem tudom mondani, pedig mondták rögtön, hogy átmeneti lesz csak, de azt a három hónapot, amiből aztán hat lett, nem kívánom senkinek.

Nehezen kezeltem, bénáztam vele sokat, nem egyszer kerültem kellemetlen helyzetbe, végül inkább már nem ettem, vagy csak alig, hogy ne legyen “output”, és nem mozdultam ki sehová.

Ekkor vittek el Nórihoz anyuék, először nem akartam, de most már elképesztően hálás vagyok érte. Valami visszakattant bennem, elkezdtem arra gyúrni magam, hog túléljek, hogy sikerüljön a vissza-műtét, elkezdtem bízni, jött vissza az életkedvem, ettem is.

Felkészültünk a műtétre, Nóri segítségével azt is kibírtam, hogy először elmaradt. Az nagyon nagy koppanás, amikor készülsz, várod, rettegsz, bemész, végül bocs mégse hibádon kívül. De Nóri még ebből is felkanalazott. Aztán csak meglett a műtét, sikerült, és jelentem, minden működik.

Még egy kicsit bátortalan vagyok, de napról napra jobban folyok vissza az életbe. Szuper érzés, ahogy nyílik a világ.

 

A célom, hogy  szeptembertől teljes munkaidőben visszamenjek dolgozni, és Nóri most abban segít, hogy kiépítsünk körém egy szoc. kört, visszakapjam a barátaimat, mert elég durván lekoptattam őket, amikor a mélyén voltam.

Most már tudom, számíthattam volna rájuk. De nem hibáztatom magam, annak semmi értelme, beszéltünk erről sokat Nórival, előre nézek, vállalom a felelősséget.  

Kicsit megnehezíti a visszalendülést a koronavírus de egyenlőre online keresem őket, és Nórival is átálltunk az online konzultációkra. Vár rám az élet, egészségesen!

Üzenet mindenkinek: sikerülni fog, és tényleg a legnehezebb helyzetből is össze lehet kanalazni magamat. Ne félj segítséget kérni, nem ciki, hanem menő, és nagyon jó dolog.

Néha- de csak ha igaza van- hallgass anyukádra!:-DD

Dóri

error: Védett tartalom!!