16. sikertörténet

Fogadjátok szeretettel Kata rendhagyó történetét. Itt nem potyognak csodababák, “csak” mindennapi, apró, emberi kis csodák.

 

 

Az emberi boldogság ritkán a hatalmas vagyonok gyümölcse, sokkal inkább támad napi apró örömökből.

Benjamin Franklin

Ez a történet nem pont az a történet, amilyen a felhívásban szerepelt. Nem lesz a végén csodababa, sem az, hogy nem fáj már semmim. Ebben a sztoriban endom van másodszor is. De a fenti idézet nekem azt mondja, hogy nemcsak a nagy csodáknak örülhetünk, ezért leírom én is az én történetemet, a mi sikerünket Nórival, az én sikeremet, hogy akik az én cipőmben járnak, ne érezzék, hogy minden hiába volt, ha megint beütött a dolog. 
 
Pár évvel ezelőtt, az endó műtétem után voltam Nórinál, változtatni akartam az életemen.  Nóri azt mondta nekem, Kata, ide nincs évekig járkálás.  
 
Végigcsináltuk Nórival az endóhoz kapcsolódó üléseket a házasságom alatt a meddőséggel kapcsolatban dolgoztunk, aztán Nóri végigkísérte a válásomat. Ez az időszak nekem mégse krízisként maradt meg, hanem egy fantasztikus utazásként, aminek a végén az a nő lettem, aki most vagyok.
 
A harcos, aki már másképp gondolja. Aki tudja, mennyit ér… …akinek egy ideje fájt a hasa, de optimistán úgy gondolta, hogy az csak az elmúlt stresszes félév miatt van..
 
Aztán ultrahangra mentem, és rossz hírt kaptam.
 
Endometriózis másodszor.
 
Bevallom, iszonyatosan megpereceltem, amikor meghallottam. Bőgtem a buszon utána és Pest felé a vonaton.
 
Meg itthon, hogy én ezt mégegyszer nem fogom bírni (elsőre is nagy fájdalmaim voltak). Féltem, hogy mi lesz. Eszembe jutottak a műtét előtti idők, a lemondott programok, ahogy kikopott az életemből még az az edzés light is, amit akkor nyomtam, a falnak fordulások ölelés helyett. Aztán kezdtem összeszedni magam. Eszembe jutott, amit egyszer átbeszéltünk Nórival. Azt, hogy élhetsz betegségtudattal. Lemondhatsz dolgokról, mert beteg vagy, mert fáj a hasad, mert vérzel, mert öklendezel, mert kb. szögesdrótot érzel a hasadban.
 
Vagy megpróbálhatsz máshogy gondolni rá. Ebben a pillanatban tudtam, hogy mi lesz a módszerem így másodszorra.
 
Arra, hogy ha megélem a pillanatokat, azokat már senki nem veszi el tőlem, az endó sem. Ráadásul amikor fáj, tudok mire emlékezni, miből erőt meríteni.
 
Akkor veszi el tőlem az endo az életemet és az életszeretetet, ha a fájdalomtól való félelemből eleve lemondok ezekről.  Viszont tudom, hogy amikor szarul vagyok, nem tudok magamtól a jóra gondolni. Ezért Nóri tanácsára készítettem egy táblát, amire csak rá kell pillantanom, hogy ha nincs erőm összeszedni a jó gondolatokat, előttem legyenek.
 
A jólvagyok Kata üzenete a szenvedőnek: 
 
  • Amit már megéltél, a Tied 
  • A fájdalom elmúlik, tudod, hogy csak egy ideig tart 
  • Szar ez a reggel, de szép lesz a nap 
  • Menj el az edzésre, az elején majd fáj, de közben már mindig jobb, és egyébként is már milyen királyul nézel ki tőle 
  • Tervezd be a programot a hasfájós időszakra, max. elkésel. Akikkel találkozol szeretnek. Tudják mi van. Megvárnak. 
  • A szex az egyik legjobb dolog a világon, ne mondj le róla azért, mert talán fájni fog utána. Nem is fáj mindig, és ha igen, akkor gondolj arra, hogy mekkora király volt 
  • Legyél jó a testedhez, figyelj a kajálásra 
  • Oké, hogy harcos vagy, de ne szégyelld a gyenge pillanatokat, sírni mindenkinek szabad 
  • Ha pörögsz is egyfolytában, azért kapcsolj ki időnként. Vissza tudsz nyúlni a tanult technikákhoz! 
 Ebben a sztoriban endom van másodszor is. De már nem vagyok vakon. Nem vagyok egyedül. Erős vagyok.
 
Endó ide vagy oda, én úgy döntöttem, örülök az életemnek.  
error: Védett tartalom!!