5. sikertörténet

Márti

 

Az én endometriózis történetem arról szól, hogyan lettem édesanyja két tündéri kisfiúnak A kisfiaim mindketten csodababák, a szó szoros értelmében. 2012-ben döntöttük úgy a férjemmel, hogy megérett a kapcsolatunk a szülőségre.

Ekkor már három éve házasok voltunk, ő szeretett volna korábban is belevágni,. de én imádtam a munkámat, pörögtem, ezer lángon égtem és imádtam a férjemet, és imádtam, hogy utazhatunk, hogy azt csinálhatunk, amit akarunk, akkor, amikor akarunk.

Kértem hát, hogy várjunk, védekezzünk még egy kicsit, hiszen utána soha többé nem leszünk kettesben.


Ő mindig, mindenben támogatott, ezt sem erőltette. Fél évente, évente tért csak vissza a témára, finoman, mígnem bennem is megszületett az elhatározás.

Ahogy a nagykönyvben meg van írva, a testvéremet meglátogatva, az ő kisfiába beleszeretve, az ő normális, kiegyensúlyozott kisbabás életüket látva döntöttem én is amellett, hogy eljött az idő.

Mindig is tudatos ember voltam, a családalapításba is mindent megtervezve, precízen vágtunk bele. Mindössze három hónapig próbálkoztunk, amikor először elmentem orvoshoz ebben a témában, pusztán csak a magam megnyugtatása végett, hiszen teljesen biztos voltam benne, hogy azt mondja majd a vizsgálat után, hogy minden a legnagyobb rendben van, és majd mosolyog rajtam egy jót, hogy milyen túlbuzgó vagyok.

Arcul csapásként ért a hír, hogy távolról sincs minden rendben.

Annak ellenére, hogy soha semmilyen tünetem, panaszom nem volt, és hogy csak egy kis megnyugtatásért, zöld lámpáért mentem, az orvos mégis meg tudott lepni.

Mindkét petefészkemben sűrű bennékű cisztát talált, bal oldalt három, jobb oldalt négy centiméterest, az átlagosnál gyanúsan több szabad hasűri folyadékot, a méhemet pedig adenomiotikusnak, egyenetlen felszínűnek írta le, túlságosan kötöttnek, benne két kisebb, mindössze egy- egy centiméteres miómának imponáló göbbel.

Endometriózisról olvastam már korábban, nagyjából kapisgáltam, mi az, de az, hogy ez valaha velem is megtörténhet, rémálmomban sem jött elő. Az orvos a babaproject átmeneti parkolópályára állítását javasolta és két hónappal későbbre kiírt laparoszkópiás műtétre.

Sokkolt a hír, engem és a páromat is, bár ő végig bíztatott, támogatott, és ha kellett napjában tízszer is elmondta hogy minden rendben lesz- de láttam rajta, hogy ő is megijedt.

Ahogy a nagykönyvben meg van írva, szépen végigmentem a gyász szakaszain.  Először tagadásban voltam,két másik nőgyógyászhoz is elmentem, hogy majd biztosan elmondják, egy buta tévedés, félreértés az egész, és nincs bennem semmiféle endometriózis, de mindketten megerősítették az első diagnózist. Három-null. Aztán átmentem dühbe, vádaskodásba, sírtam, csapkodtam:

Hogy a p@csába létezik, hogy évente voltam nőgyógyásznál, sosem skippeltem egyetlen szűrést, kontrollt sem, mégsem mondta nekem senki, hogy mi történik a testemben? Egybehangzóan állította mindhárom orvos ugyanis, hogy ekkora ciszták nem egyik napról a másikra teremnek az emberben- akkor meg miért nem szólt nekem senki?

Aztán jött a bűntudat: biztosan én tehetek róla, mert olyan sokáig nem akartam gyermeket, ez a büntetésem, hogy most már nem is lehet majd soha. Végül alkudozás: Bármit megteszek, csak ne legyen műtét, bármire képes vagyok, élek moszatokon és vízen ha kell, jógázok én éjt-nappallá téve, csak ez ne történjen meg velem. Csak velem ne.

Bújtam az internetet, megoldásokat kerestem, találtam is, aztán kipróbáltam mindent. Költöttem, mentem, vettem, csináltam, kentem, ittam, szúrtam, vártam, feküdtem, futottam, azt hiszem, a teljes how-to-cure-your-endo repertoárt letudtam. Okosabb és egészségesebb az nem lettem, de szegényebb, csalódottabb,  kiégett és kiábrándult, teljesen reményt vesztett igen.

Tüneteim továbbra sem voltak, azon kívül, hogy nem jött össze a baba, a hónapok meg teltek, megvolt a műtét, bebizonyosodott a diagózis, endometriózis volt nem csak a petefészkeimben, hanem a méhtartó szalagokon, a húgyhólyagon, a hüvely és a végbél között, a jobb petefészkem összenőtt-hegesedett a belemmel, és emellett még ott volt a kiterjedt adenomiózis és a két kis mióma is.

Innen szép nyerni- nyugtatott fanyar humorral a párom, de a kórházi ágyban, katéterrel, csövekkel az oldalamon, véres lepedővel a hátam alatt úgy voltam vele, hogy ha nem hagyja abba a poénkodást, ém valahogy felszívom minden erőmet, felülök a k@rva ágyon és lekeverek neki egy sallert. Minderre nem lett végül szükség, csak ránéztem, értett belőle.

A helyzet a műtét után indult el a lejtőn. Száguldott a mélybe az egészségem és vele együtt a házasságom is. A párom nehezen viselte az állandó rosszkedvemet,  a beszűkült életterünket és a még beszükültebb gondolkodásomat. A műtét előttig semmi tünetem nem volt, utána minden pisilés egy rémálommá vált. Annyira fájt, hogy már alig mertem inni, nehogy wc-re kelljen menni.

Egy nap olyan deréktáji görcseim lettek, hogy azt hittem, belehalok, az ügyeleten nem vettek komolyan, mondván, endometriózis, az nagyon tud ám fájni, de én tudtam, hogy ezúttal nem erről van szó.

Szerencsém volt, mert egy nővérke észrevette, mennyire be van vizedsedve a lábam, kezem, és nagy nehezen elérte, hogy ugyan már legyenek szívesek megvizsgálni, ne csak fájdalomcsillapítóval tömni az SBO folyosóján.

Kiderült, hogy a nem ivásba és a töménytelen vitamin, étrend kiegészítő és csodakapszula szedésébe majdnem teljesen tönkrement a bal vesém.

Még két műtét várt rám, ezt az időszakot nem részletezném.

Érdekes, hogy jóval a műtétek után jött el a mélypont, képtelen voltam ellátni a munkámat, lassanként elveszítettem a barátaimat, a férjemmel megszűntünk párként funkcionálni, a házasságunk egyszerű problémamegoldó gépezetté silányult- fogalmam sincs, mit gondolt vagy érzett a férjem , már nem beszélgettünk egymással. Ez volt az a pont, ahol szakértő segítséget kértem, ekkor jutottam el Nórihoz. (Árvai Nóra pszichológus)

A nála tanult technikák nagyon hatásosak voltak, gyorsan kirángattak a depresszió közeli állapotból, amibe kerültem. Máig állítom, és a férjemmel is szoktuk beszélni, legutóbb pont a házassági évfordulónkon, hogy ha akkor nem jutok el pszichológushoz, valószínűleg nem éljük túl.  Az endometriózisos tünetek enyhülése gyors sikerélményt adott, végre nem rettegve mentem wc-re.

A legtöbbet mégis annak köszönhetem, hogy a beszélgetéseink során felismertem és helyre tettem azokat a családi mintákat, amelyek sejtszinten belém ivódtak és meghatározták a gondolataimat, viselkedésemet. Azonosítottuk a joker-mondatokat, amelyeket nyomot hagytak rajtam, és amelyekről kiderült, tulajdonképpen nem is az én vágyaimat, elképzeléseimet tükrözik.

“Csak a szomszédok meg ne hallják”

 “Húzd ki magad, ne lássák rajtad, hogy fáj!”

“Nálunk nem egyszerű nőnek lenni” 

“Ebben a családban az Isten egyet ad, egyet elvesz.”

Hat hónappal később, más sokkal jobb hangulatban, sokkal jobb testi és lelki állapotban, épp a meddőségi klinikára tartottam, a férjemmel a munkahelyéhez közeli kávézóban vártam őt, amikor furcsán kezdtem érezni magamat. A gyengeséget, kis szédülést, a hirtelen a semmiből rám törő fáradtságot azzal magyaráztam, hogy biztosan nagyon izgulok az első meddőségi konzultáció miatt. Amikor a gyomrom is furán kezdett viselkedni, átfutott a fejemen, hogy mi van, ha terhes vagyok. Szerencsére elkerültem a kávézó közepére rókázást, kiértem a mosdóba.

 

Úton a klinika felé beugrottunk egy patikába tesztért, amit a meddőségi klinika női mosdójában csináltam meg.

Teljesen olyan volt, mintha álmodnék, a férjem kopogott, hogy mi következünk, így csak felkaptam a tesztet, és szorongattam a kezemben, úgy ültünk le szembe a meddőségis dokival.

Amikor megkérdezte, hogy miben segíthet, én már tudtam, hogy semmiben, de csak vigyorogtam, mint a tejbe tök, és odanyomtam a határozott két csíkos tesztet a férjem tenyerébe.

Ő kreatívabb volt nálam, rögtön vette a lapot, felmutatta a tesztet a dokinak és közölte, hogy átadnánk a lehetőséget másnak. A fejet, amit vágott, azt hiszem, soha nem fogom elfelejteni.

Azt nem tudom, hogyan jutottunk haza, a kocsiban vagy sírtunk, vagy nevettünk felváltva.

A kis Danika most múlt és fél éves, és jövő hónapban érkezik a családunkba a kistestó is. Egyedüli nő leszek a családban, három:egy.

Szeretettel kívánok minden EndoBlog olvasónak gyógyulást és a lehető legjobbakat. Sose adjátok fel, soha!

Márti, exendós, feleség, édesanya

 

error: Védett tartalom!!